Üdvözlöm,
Duzmáth Tamás vagyok

A történetem teljesen hétköznapi, mondhatni szokványos: éltem az életem ahogy mindenki más, míg egyszer csak ráeszméltem, hogy a közös képviselő talicskaszám tolja ki a társasház pénzét a hátsó ajtón. Aztán ahogy kezdtem a dolgok mélyére ásni, egyre több és több olyan emberrel kerültem kapcsolatba, akiket hasonló gondok nyomasztottak – és nem kellett sokat kutatni ahhoz, hogy lássam, ez egy országos nyavalya. Az internet csordultig van ezzel. Úgyhogy elhatároztam, hogy teszek valamit, de nem csak magam miatt, hanem az emberek miatt, a környezetem miatt – egyszerűen rossz volt nézni, látni, ahogy sekélyes erkölcsű, világtalan képmutatók tömegeket húznak csőbe... Pusztán a jóhiszeműségüket és a bizalmukat kihasználva. Világossá vált, hogy az egyet nem értés és a tiltakozás ilyen körülmények között már nem elegendő: az embernek fel kell gyűrnie az inge ujját és nyíltan szembefordulni azzal ami elnyomja őt – máskülönben vége... beteges, reményvesztett, fásult és kiégett szerencsétlen lesz belőle.

És bár a tömegek nem állnak ki az elnyomóikkal, egyénként mi mégis megtehetjük ezt – és győzhetünk – amely győzelemből aztán a tömegek is részesülnek. Tudom, kissé fonák módja ez az igazság kivívásának, de hát manapság... mi mást tehetnénk?

Az elmúlt évek alatt kapott visszajelzések és segítség kérések vittek rá arra, hogy megírjam a könyvem a közös képviselőkről. Tettem ezt egyrészt azért, mert segíteni akarok, másrészt mert szinte mindegyik társasházban akad valaki, aki hajlandó megküzdeni a hétfejű sárkánnyal, mindössze csak egy kis útmutatásra van szüksége azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan kell csinálni.

Dióhéjban, ennyi a történetem és ennyi a motivációm.

Ha esetleg észrevétele, javaslata, vagy bármilyen közlendője van számomra, a hello@karosultak.hu címen tud elérni.

És mégvalami: különféle honlapokon idézik az írásaimat, adnak közre információkat, némely helyen még a fényképem és nevem is felhasználják – azok nem az én publikációim.